„Az Én Ovim” Óvoda és Bölcsőde története

1993 – 94 ben Magyarországon is megjelentek az úgynevezett „más” fenntartású – magán, vagy alapítványi intézmények.  Óvodák, általános és középiskolák egyaránt.

Mivel hagyománya Magyarországon nem volt ezeknek az intézményeknek, ezért terjedésük lassan kezdődött meg.

1995 februárjában egy tv riport, hatására, mely magánóvodákról szólt, született meg az elhatározás, hogy Szekszárdon is létre kellene hozni egy ilyen intézményt.

Ekkor Magyarországon még csak pár ilyen intézmény működött, főleg Budapesten.

Fetzerné Molnár Gabriella megismerve egy ilyen intézményt Budapesten, arra az elhatározásra jutott, hogy Szekszárdon megpróbálkozna egy hasonló létrehozásával.

Hosszas tervezgetés után a megyei napilapban közzétett hirdetés alapján, igényfelmérést végzett.  Meghirdette az induló szolgáltatást és egy tájékoztatóra hívta a leendő szülőket.

Az előzetes igényfelmérés azt mutatta, hogy van igény egy ilyen típusú szolgáltatásra és fizető képes kereslet is.

Sikerült egy megfelelő ingatlant találni, de az eddig családi házként üzemelő épület jelentős átalakításra szorult.

Egy pályázatának köszönhetően az ingatlan szabványoknak megfelelő átalakítása nem került semmibe. Hatalmas segítség volt ez az induláshoz, hiszen a vállalkozás kezdő tőkéje minimális volt.

Augusztus végére sikerült megszerezni a szükséges engedélyeket, elkészíteni az alapdokumentumokat, melyek az intézmény beindításához szükségesek voltak. Ez a tevékenység nem volt zökkenőmentes, hiszen a különböző szakhatóságoknak sem volt tapasztalata az engedélyeztetéssel kapcsolatban.

Szeptemberben 5 kisgyermekkel elindult „Az Én Ovim” Magánóvoda. Egyéni vállalkozásban kezdte a működést a szülők által befizetett havi díjból, két alkalmazott segítségével.

1996 végére 15 gyerek volt már, kinőtte a vállalkozás az ingatlant, és drága volt a bérleti díj, ezért el kellett gondolkodni a fejlesztésen. Mivel megfelelő tőkével nem rendelkezett a vállalkozás, ezért olyan pályázati lehetőséget kellett keresni, melynek segítségével tőkéhez juthatott az intézmény.

Az év fiatal vállalkozója című pályázati kiíráson vett részt az alapító, ahol díjazott ugyan nem lett, de a bank, aki a pályázat díjait biztosította látott lehetőséget a vállalkozásban, ezért felajánlotta segítségét. Segítségükkel megkaphatták az akkoriban nagyon kedvező Start hitelt, melynek segítségével megvásároltak és felújítottak egy ingatlant, melyben a mai napig működik az intézmény.

Az átalakítás egy évig tartott. Az épület, akkor 30 gyermek befogadására vált alkalmassá, de további fejlesztés, bővítés lehetőségét is biztosította.

Ez idő alatt sikerült Szekszárd várossal közoktatási megállapodást kötni, ami több szempontból is fontos állomás volt. Részben szakmailag elismerték a vállalkozást, számítottak ránk az alapfeladat ellátásban a városban, részben  anyagi támogatást is jelentett a várostól, illetve a megállapodás feltétele volt annak, hogy állami normatívát igényelhessenek  az óvodások után.

 

1997 szeptemberében az új épületben 30 gyerekkel – már két csoportban – kezdte meg az új nevelési évet a vállalkozás. Ekkor már 5 alkalmazottja volt az intézménynek.

2000-től jogszabályváltozás miatt létre kellett hozni egy alapítványt, mely átvette a fenntartói feladatokat. Egyéni vállalkozóként, illetve gazdasági társaságként nem lettünk volna jogosultak a továbbiakban az állami normatíva 100%-ra.

Az alapítvány átvette a fenntartói szerepet, így továbbra is a normatíva 100%-ra vagyunk jogosultak.

Az alapítvány létrehozása fontos lépés volt, mert így lehetőségük adódott támogatók keresésére, illetve a város rendelete alapján jogosulttá vált az intézmény azon vállalkozások helyi adójának 5%-ra akik meg jelölték kedvezményezettként. Éveken át ezzel jelentős bevételhez jutott az alapítvány, mint fenntartó, így közvetetten az intézmény is. Ezen bevételek segítségével sikerült az intézmény teljes mobil akadálymentesítését megvalósítani. A teljes udvar felületet esésvédő burkolattal ellátni, valamint uniós szabvány szerinti játékokkal felszerelni a játszóudvart.

 

2003-ban a szülők igényei alapján tovább bővült a vállalkozás. Új csoportszoba kialakításával férőhely számban illetve szolgáltatásban is.

Évek óta vettünk fel 3 év alatti gyermekeket is, egyet – egyet az óvodai csoportokba, de ebben az évben 6 két év körüli kisgyermek jelentkezett. Mind a hatnak nagyobb testvére már az óvodába járt. Ekkor merült fel a bölcsődei csoport kialakítása.

Az épületben adott volt a lehetőség egy újabb csoportszoba kialakítására. A beruházás pár hónap alatt elkészült.  Létrejött egy bölcsődei csoport 15 férőhellyel. Ekkor már 7 alkalmazottja volt az intézménynek.

A bölcsődei csoport indításával többcélú közoktatási intézménnyé vált „Az Én Ovim” Óvoda és Bölcsőde. Az óvodai rész a közoktatáshoz, míg a bölcsődei rész a szociális ellátásokhoz tartozik.

Az új szolgáltatás megnehezítette a mindennapokat, hiszen egy új szakterületet kellett megtanulni, megismerni.

2008-ban újabb bővítéssel, újabb csoportszoba kialakításával már 30 óvodás és 26 bölcsődés ellátását végezzük. Az intézménynek jelenleg 10 alkalmazottja van.